Szövegdoboz: PMR—ПМР
Szövegdoboz: Tiraspol
A pici köztársaság 150 000 lakosú fővárosa. A látnivalók a Szuvorov tér környékén sorakoznak. A téren áll Szuvorov tábornok lovasszobra, nem messze az Államtanács (Goszudarsztvennij Szovjet) épülete, és a Hősök parkja. Május elsején, augusztus 26-án (a "függetlenség" kikiáltásának napján), november 7-én itt tartják a díszszemléket, és más megemlékezéseket. A főutcán találjuk az Abház és Dél-Oszét köztársaságok nagykövetségeit. A vasútállomás közelében áll az egyik legfontosabb ipari üzeme az országnak—a KVINT vodkagyár. Bender és Tirasztpol között látható a Sheriff stadion.
Bender (Tighina)
Iparváros a Dnyeszter Nyugati partján. Legfőbb nevezetesség a világhírű benderi vár, amely római alapokra épült középkori erőd. Később a törökök és a moldávok is építettek rajta (mikor kinek a kezén volt), végül a területet a törököktől meghódító Szuvorov is rajt hagyta a nyomát. A Bender I. pályaudvaron vigyázni kell, mert kettős igazgatás alatt áll, egyik része a moldáv másik a PMR területe, a "demarkációs vonalat" festett vonal is jelzi. 
Kickani
Moldova és a PMR egyik legnagyobb kolostora található itt. Megközelíthető Tiraszpolból marsrutkával, a gyaloghíd déli hídfőjétől.
Grigoriopol
Fontos város az ország középső részén.
Ribnica
Rezinával szemben található, jelentős iparvárosa a Dnyesztermenti területeknek.
Kamenka
Az ország legészakibb városa.
Beutazási tudnivalók
A Dnyesztermenti Köztáraság területére magyar állampolgárok vízummentesen, a belépéstől számítva még 90 napig érvényes útlevéllel utazhatnak. Minden ettől eltérő próbálkozása a határőröknek csupán pénzszerzési céllal történik. A határátkelőhelyeken 8 (azaz nyolc) PMR rubelért (vagy neki megfelelő moldáv lej, euró, grivnya stb.) állítanak ki egy regisztrációs kártyát („taloncsik”). A regisztrációs kártyáért a 8 rubelen felül nem kell fizetni semmit, akármit is magyarázzon az illetékes tiszt. A regisztrációs kártya a belépéstől számított nyolc órán keresztül érvényes. Nyolc órán túli tartózkodás esetén azt a bevándorlási hivatalnál hosszabbíttatni kell. A regisztráció érvényességét a kilépéskor ellenőrzik. Azt semmilyen körülmények között el ne veszítsük! Abban az esetben, ha a regisztrációs fecni mégiscsak elveszik, vagy érvényessége lejárt a KVINT gyárban vegyünk egy jobb fajta vodkát! Jelenleg hivatalos nemzetközi határátkelő van Ukrajna felől az Ukrajna—Tiraspol főúton, Moldova felől ugyanezen főút Bender—Kisinyov szakaszán, illetve Rezina—Ribnyica felől. Egyéb helyeken a belépés az ott tartózkodó határőrök jóindulatán múlik. Legyünk türelmesek!
Közlekedés
Tiraspolnak nagyon jó az összeköttetése Kisinyovval. Reggel 6-tól este 7-ig félóránként, csúcsforgalmi időszakokban még gyakrabban járnak a mikorbuszok a két főváros között (a kisinyovi központi buszpályaudvarról, a piac mellett). Értelem szerint az összes kisinyovi mikrobusz keresztülhalad Benderen is. A két város (Bender—Tiraspol) között menetrendszerinti trolibuszközlekedés is van. Tiraspoolból Odessába kb. másfél-két óránként járnak autóbuszok.
Szállás
Tiraspolban és Benderben találunk szállodákat.
Transzdnyisztria top 10, amit nem szabad kihagyni:
Határátkelésnél a regisztrációs fecnin való veszekedés—ezt senki nem ússza meg:-)
A Szovjet és a Lenin-szobor
Séta a Szuvorov-téren, a Tank és a Hősök parkja
A Kvint-gyár boltjában néhány márkatermék megkóstolása
A nyári szezonban a gyaloghídról a Dnyeszter-beachen fürdőző bikinis lányok megtekintése
Az 4.-5. pont után az erkölcstelenségeket kompenzálandó, szintén a gyaloghídtól induló marsrutkával a Kickányi kolostor felkeresése.
A kolostortól negyed órás sétával elérhető hősi emlékmű (ami az 1 rubelesen van)

Az államtanács (GoszSzovjet) épülete

Tiraszpoli templom

Moldova legmodernebb stadionja, a Sherif

Az 5 rubelesen is látható „KVINT” vodkagyár

A 10 rubelesről ismert  kickányi kolostor madártávlatból

A kolostortól 15 perc sétára látható az 1 rubelesről ismert hősi emlékmű

A világhírű benderi várat hivatalosan nem lehet lefényképezni.

A határon kiállított taloncsikot kilépésig meg kell őrizni!

A Dubaszari vízierőmű