Szövegdoboz: Kisinyov

Moldova 750 000 lakosú fővárosa nagyjából az ország közepén található. Rómához hasonlóan hét dombon terül el, ez változatossá teszi  a városképet. A dombok között a Bîc folyó kanyarog.

Kisinyov első írásos említése egy 1436-os oklevélben történt. Ştefan Ciobanu történész és akadémikus szerint a név magyar eredetű, eredeti formája Kisjenő lehetett, és ugyanúgy alakult ki, mint az Arad megyei Kisjenő esetében. Állítását azzal is igazolja, hogy a város környékén számos magyar helynév található, mint pl. Borkút, Ghidigis (Hideges), Orhei (Várhely).

Az ország egész történelméhez hasonlóan Stefan cel Mare uralkodását követően, Kisinyov is hol török, hol cári fennhatóság alatt állt. A XVIII. századra virágzó kereskedelmi központtá vált, majd a XIX. században, miután Besszarábia fővárosa lett, további nagymértékű fejlődés következett be. Nagyon sok, a városképet ma is meghatározó épület (Nemzeti Múzeum, Katedrális) ebben az időben épült fel, mint ahogyan ekkor alakult ki a mai utcahálózat magja is.

1834-től kezdve  elkezdték kialakítani a hosszú és széles utcákat. A Bîc folyó és a Stefan cel Mare sugárút közötti óvárosban több mint 700 máig fennálló épületet láthatunk. A város 18 történelmi temploma is ennek a kornak az emléke. A Stefan cel Mare út mentén sorakoznak a szocialista-realista stílusban épült fontos középületek, a Parlament, az elnöki rezidencia, és más kormányzati épületek, éles kontrasztot képezve a történelmi városmaggal. A Nemzeti színház, az Operaház, a Koncertterem szintén a sugárúton található.

Az 1917-es forradalmat követően  itt székelt a közgyűlés a Sfatul Ţării (állami tanács). 1918. január 16-án a megszálló román csapatok bevonultak a városba, majd ugyanezen év április 9.-én, az Erdélyt, Bukovinát, és Dobrudzsát is elnyelő Románia hivatalosan is bekebelezte Moldovát.

1991 óta a független Moldáv Köztársaság fővárosa.

Nevezetességek:

1. Stefan cel Mare sugárút
A város fő közlekedési ütőere. Hatalmas platánfák, hangulatos kávézók teszik felejthetetlenné egy itteni sétát. Minden év október második hetében lezárják a forgalom elől, és a borfesztivál alkalmából egy hatalmas buli veszi itt kezdetét.

2. Stefen cel Mare szobra
A belvárosban található szobor állít méltó emléket a Moldáv Fejedelemség legnagyobb uralkodójának. Magyarországhoz hasonlóan Moldova is a kereszténység védelmezője volt a török korban, Stefan cel Mare több sikeres hadjáratot vezetett a hódító oszmánok ellen, minden nagyobb siker után egy-egy kolostort alapított, ezért található olyan sok kolostor az országban. A török elleni harc sokszor összefogásra késztette a középkori magyar és moldáv államot, de akkoriban még határviták is voltak a két ország között. Így néha egymás ellen is harcolt a két nagy "törökverő" uralkodó, Mátyás király, és Stefan cel Mare. A ma is álló szobrot 1927-ben emelték, azóta a város egyik jelképe lett.

3. Maicii Naşterea Domnului székesegyház
A főtéren álló klasszicista templom és a hozzá tartozó harangtorony Kisinyov egyik legfontosabb műemlékegyüttese. 1830. május 26. és 1836. október 13. között Avraam Melnyikov neves építész vezetésével épült fel, felszenteléásére 1840-ben kerüölt sor. Melnyikov (
Мельников) nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a pszkovi, nyizsnij-novgorodi székesegyházak, a rosztovi vásárcsarnok épülete, a minszki teológiai szeminárium és Pétervár több lakóháza és középülete (így pl. a Sarkkutatási Múzeum / музей Арктики и Антарктики is).

4. Nemzeti Múzeum
Az ország főleg modern kori történelmét dolgozza fel. Maga az épület, ahol elhelyezték, szép, de a gyűjtemény nem különösebben érdekes.

5. Néprajzi és természettudományi múzeum
Valami meghatározhatatlan szeszély miatt így, egy épületben került elhelyezésre a két gyűjtemény. A természettudományi részleg miatt érdemes felkeresni.

6. Puskin Múzeum
Puskin odesszai száműzetése alatt többször megfordult Kisinyovban, 1820-23 között itt is élt. Itteni lakóháza ma emlékmúzeum. A környéken még több hangulatos kis utcácskát találunk.

7. Mazarakiev-templom
Kisinyov legrégibb épülete, 1752.-ben épült. Nevét Vaszilij Mozarak bojárról kapta, aki adományaival járult hozzá  a templom felépítéséhez. Az ikonosztáz néhány különösen szép képet tartogat a látogatóknak.

8. Parkok
A város sok szép parkkal büszkélkedik, ezek közül legszebb talán a Valja Morilov tó körül elterülő hasonló nevű park. Kisinyovban nagyon sok, szép park található. Érdemes elsétálni a Lacul Valea Morilor nevezetű tóhoz, a térképen a 7-es szám jelzi. A tavon csónakázási, vízibiciklizési lehetőség van. Másik a Botanikus kert, ami Molodva különféle élőhelyeinek őshonos növényegyütteseit mutatja be.

9. Botanikus kert
A belvárostól pár perc sétával érhetjük el. A Moldovára jellemző főbb flóratípusokat mutatja be a látogatóknak, de jópár egzóta is díszlik a parkban.

10. Állatkert (Grădina Zoologică)
Több, mint 100 féle állatot láthatunk itt, Zebra, elefánt, különféle papagájok, ízeltlábúak és más különlegességek. Nyitva 8-17-ig (nyáron 19-ig), belépő 10 lej.

11. Sfîntul Mare Mucenic Teodor Tiron kolostor
1858-ban P. Piskariov megépítette Sfîntul Mare Mucenic Teodor Tiron katedrálist.

12. Hadtörténeti gyűjtemény
A szabadtéri kiállítás a Stefan cel Mare vasútállomás felőli szakaszától nem messze található. Különféle ágyúk, tankok, és egyéb hadfelszerelések találhatóak itt.

13. Vasútállomás
Az egyénileg utazóknak fontos  ismerni, az Ukrajna felé történő vasúti közlekedés fő csomópontja

14. Központi buszpályaudvar
A belváros közelében található Kisinyov egyik fontos buszpályaudvara. Az összes többi buszpályaudvarról induló buszokra is vehetünk innen elővételben jegyeket.

15. Piac
A központi buszpályaudvar mellett található, érdemes ide kilátogatni étkezés miatt, olcsón kaphatunk helyi ételeket.

16. Városkapu
A 70-es években épített toronyházak a repülőtérről a városba érkezőket fogadják

Kisinyov környéke:

Kisinyovhoz 5 kerületből áll (Центр/Centru, Боюканы/Buiucani, Ботаника/Botanica, Рышкановка/Râşcani, Чеканы/Ciocana), ezeken kívül még 6 város (Сынжера, Дурлешты, Ватра, Кодру, Вадул-луй-Водэ, Криково), és 25 falusi jellegű település tartozik az agglomerációhoz.

Ezek közül a Ghidighici-tavat (víztározó) kell megemlíteni, ami a fővárosiak kedvelt hétvégi kirándulóhelye. A Bîc folyócska felduzzasztásával létrehozott tó mintegy 8 km hosszúságban húzódik, legnagyobb szélessége közel egy km.

Közlekedés

Ukrajna (Csernovci), Bălti felől az Északi puszpu.-ra érkezünk (Gara de Nord). Csenovciból napi több közvetlen járat van, a menetidő elég hosszú, 10-12 óra, az ára 10 euró körül mozog, árfolyam függvényében. Van éjszakai busz is Csernovci és Kisinyov között. Bukarest, és Erdély felől a Déli pu.-ra (Gara de Jus) érkezünk. Jó tudni, hogy a nagyobb erdélyi és partiumi városoknak (Arad, Kolozsvár, Brassó) közvetlen buszösszeköttetése van Kisinyovval. A központi buszpályaudvar Tiraspol, Odessza felé biztosítja az összeköttetést. Odessába egész nap, nagyjából óránként közlekednek buszok. Több éjszakai járat is van (oda-vissza irányban is), amivel reggelre érhetünk a célállomásra. menetrendek

Városi közlekedés

A város közlekedését főképp trolibuszok, és mikrobuszok (un. Marsrutkák) bonyolítják. Mivel a belváros nem túl nagy, ezek ismerete nem szükséges, mert gyalogosan bármit elérhetünk. Ha távolabbi célunk van, akkor akkor tájékozódhatunk a tömegközlekedési térképen vagy a helyszínen kérjük helyiek segítségét.

Szállásajánlat

Kisebb költségvetésből utazóknak a Hotel Zarea ajánlható. Kevesebb, mint 10 euróért kaphatunk helyet a kényelmesen berendezett belvárosi szállodában. A térképen a 12-es számmal jelöltük.

A vasútállomáson és a központi buszpályaudvaron találhatunk magánszállást biztosító néniket-bácsikat is, de közel sem olyan mennyiségben, mint ahogy más „szovjet” nagyvárosokban megszokhattuk.

 

1. Bd. Stefan cel Mare

2. Stefan cel Mare szobra

3. Maicii Domnului székesegyház

4. Nemzeti Múzeum

5. Néprajzi múzeum

6. Puskin emlékház

8. Botanikus kert (Parcul Dendroligie)

A Parlament épülete a Stefan cel Marén

Borfesztivál Kisinyovban

A hősi emlékmű

10. Tarajos sülök a kisinyovi állatkertben

12. Hadtörténeti múzeum

15. Piac Kisinyovban

16. A „Városkapu” házai

Ghidighici-víztározó